Fúúú ez aztán durva két nap volt!A tegnapi nap délelőttjén Szilviám úgy döntött,hogy szunyál egy kicsit,mivel Momó éjszaka nem hagyta aludni.Fél óra alvás után úgy kelt fel,hogy alig kapott levegőt és amit kapott is az is fájt neki.Kihívtuk a pomázi ügyeletes orvost aki nem sokra rá kihívta a sürgősségi mentőket.Gondolhatjátok milyen jól éreztem magamat.Hát még a feleségem!Miután bevitték a Szt.János kórházba és én is megérkeztem oda kocsival rá kellett hogy jöjjek arra, hogy a magyar egészségügyben ha valakit nem regisztrálnak egy kórházi számítógépben elveszett ember.Bármelyik osztályon bárkit kérdezhettem,senki nem tudott Szilviről semmit.Az anyám,Momó meg én ott rohangáltunk az osztályok között,mint pók a falon.Végül a 104 mondta meg nekem – sokadik próbálkozásra és egy pár káromkodással később – hogy az intenzívre vitték a kedvest.Mindezt kb másfél órás keresgélés után.Persze az intenzív osztály meg délután 4-től volt látogatható így Momót inkább hazavittük és utána én visszamentem 4-re.Nagy kő esett le a szívemről amikor láttam,hogy Szilviám jól van,bár azok a hülye oxigéncsövek sokat rontottak a szépségén.Ezután hazamentem és megpróbáltam túlélni az éjszakát.Momó eléggé hiányolta a jól megszokott tejcsijét és ez rányomta a bélyegét az éjszakára is.Hiába a legfinomabb Milumil Ha1 tápszer amit a kórház csecsemőosztályán adtak azért a tejcsi mégiscsak tejcsi.3 pelenkázás egy átöltözés és 4 tápszeres etetés után mégiscsak reggel lett.Ma bementem a munkahelyemre elintézni az 5 nap apasági szabit.Egész flottul ment.Az intézkedés kb fél órát vett igénybe és a maradék másfél óra a szülésről és azt követő hetek beszámolójáról szólt.
Miután minden papírt aláirattam a főnökeimmel és a bérszámon is minden egyes iratot lefénymásoltak elindultam Szilvihez a Szt. János kórház III.belgyógyászati részleg intenzív osztályának elfekvőjébe.Szilviámon még csináltak egy szívultrahangot és már írták is a zárójelentését amivel végre hazajöhetett!Ő is örült én is örültem és amikor hazaértünk – és miután Momó másfél óra alvás után felkelt – a gyermekünk is örült.Annyira lehetett látni a lurkón,hogy hiányzik neki az anyukája és ez főleg az esti etetésnél látszott meg leginkább.Na de félre a tegnapi eseményeket!Itthon van az én kis feleségem és a világ legcsodálatosabb gyermekét eteti éppen.A tegnapi nap azért ráébresztett arra,hogy elég kemény dolog anyának lenni.Mindíg készenlétbe lenni,etetni,itatni,nevelni és ez még csak a kezdet!Nem gond,még egy hétig itthon vagyok!!